Koch Mónika Rita
pszichológus, mediátor
Párkonzultáció 

Az alábbi információk nem helyettesítik a személyes konzultációt.

Ma már minden szülő tudja, hogy lelkiállapota hatással van gyermekei hangulatára és viselkedésére, és hogy az állandósuló szülői konfliktusok vagy egy válás akár testi tüneteket vagy teljesítményproblémákat is okozhatnak a gyerekeknél. Ebben az esetben az egész családnak változnia kell, nem elég a gyerek tünetével foglalkozni.

Ha sejtjük, hogy gyermekünk tüneteiben házassági (válási) problémáink is szerepet játszanak, érdemes a párterápia, nevelési tanácsadás, válási terápia lehetőségére is gondolni. Viszonylag gyorsan „maguktól” rendeződnek a gyerekek ebből fakadó tünetei, ha nem kell a szülők problémái miatt is szoronganiuk. ( Ez igaz az egyedül nevelő szülők esetén is, nyilván ekkor egyéni konzultáció jön szóba elsődlegesen, hacsak nem a szülőtárssal való együttműködés a probléma kulcsa.)

családterápia vagy családkonzultáció során minden együttélő családtag együtt vesz részt a beszélgetéseken is. Mindenki elmondhatja a véleményét és kiveszi a részét a változásból, vagyis nem bűnbakot keresnek, hanem közösen vállalják  a felelősséget.
A szakember minden családtag felé egyaránt elkötelezett. Ezt erősíti, hogy nem külön-külön beszélget a családtagokkal, hanem a köztük lévő kommunikációt segíti, hogy együtt vegyenek részt a helyzet megértésében és egy új családi működés kidolgozásában. Ez új mintát is jelent a későbbi problémák megoldásához és érzelmi kezeléséhez az összes családtag számára.

Gyakran a párnak csak az egyik tagja szeretne párterápiát, párkonzultációt. Lehetséges egyéni terápiában is segíteni párkapcsolati problémákon, de a távolmaradó félnek azt érdemes végiggondolni, hogy az ő érzéseit, igényeit legjobban saját maga tudja képviselni azzal, hogy jelen van.

Jóval gyorsabban lehet haladni, ha a probléma párbeszéd során jelenítődik meg az ülésen, nem csak az egyik fél elmondása alapján, és ha mindketten változnak, változtatnak. Az együttes munka a kapcsolat javításán már önmagában is erősíti a bizalmat, a kölcsönös elköteleződést. Így kevesebb alkalom is elég haladás eléréséhez, mintha külön járnának egyéni terápiába.

Én heti egy alkalmat javaslok kezdésnek, és ahogy beindulnak a pozitív változások, lehet ritkítani a gyakoriságot, ami fokozza az önbizalmat és biztonságot is nyújt.

Etikai kódex: https://www.csaladterapia.hu/doc/etikaikodex2015.pdf

Időpontegyeztetés: 06-20/3419-262  vagy  mediator.kochm@gmail.com